A láthatatlan gyilkos

Amikor én úgy döntöttem, hogy saját céget alapítok, és a sok-sok éven keresztül halmozott és becsben tartott tudást és tapasztalatot egy saját cég keretei között szeretném kamatoztatni, még koránt sem gondoltam, hogy mekkora nehéz feladatba vágtam a fejszémet. Persze nagyon sokan itt most az adminisztratív feladatokra, a jogszabályokra, a versenytársak sokszor sportszerűtlen viselkedésére, vagy a kötelező jogszabályoknak való megfelelési kényszerre egyaránt, én mégis azt mondom, hogy nekem a saját csapatom kiépítésének a feladata volt a legnehezebb. Mindenképpen szerettem volna ugyanis azt nagyon jól csinálni, mert tudom, hogy az erős alapokra, az erős bázisra nyugodtan rá lehet dőlni, és nekem nem csak a cégben való munka feladatom, hanem annak menedzselése és egyre magasabb szintre juttatása is. Ez pedig csak megfelelő kollégák és felelős emberek háttérmunkájával lehetséges, egyedül sosem.

Mindenben nagy segítségemre volt már a kezdetektől a kogwheel, de számtalan olyan helyzetekben köszönhetem nekik a segítséget, amikor én magam még csak arra sem tudtam rájönni, hogy mi a probléma, hogy mi okozhatja azt a hihetetlen teljesítmény romlást, amit a cégben érzékeltem. Mint utólag kiderült nagyon sok emberre a láthatatlan mumus, a stressz volt hatással, és egy egyszerű stresszkezelés fel is oldotta a problémát.

Hihetetlen volt számomra, hogy mennyire észrevehetetlen volt a jelenség, tényleg már csak a hatása volt észlelhető, és már azt kezdtem gondolni, hogy le kell cserélnem számtalan embert, mert nem voltak lelkesek, nem volt motivációként megfelelő számukra semmi, egyszóval nem tudtam hatni rájuk. A kogwheel stresszkezelése pillanatok alatt megoldást adott arra, amivel én hetekig küszködtem. Nagyon hálás vagyok nekik a mai napig, hogy visszakaptam a jól működő cégemet, a szeretett embereimmel és az összetartó csapatommal a láthatatlan gyilkos karmai közül.

Leave a Comment