A kislányom legújabb kedvence
Az embert még felnőttként is nagyon meg tudja viselni az olyan időszak, mint amit most is kénytelenek vagyunk végig élni, amikor nem tudjuk gyakorolni a szabadságunkat, amikor nem tudunk akkor és oda menni, ahova szeretnénk, mert korlátok között kell, hogy éljük sajnos az életünket. Most ez még a felnőtt emberek számára is nagyon nagy feladat, hiszen teljesen át kell alakítani az életünket. Máshogyan kell tervezni és lebonyolítani a vásárlást, más feltöltődési és pihenési lehetőségeket kell, hogy találjunk magunknak, és ez bizony még úgy is nagy nehézségeket okoz nagyon sokszor, hogy lehetőségünk van próbálkozni és tudjuk, hogy hogyan csináljuk. A gyerekek számára ez nyilván hatványozottan hat. Kevesebbet tudnak találkozni, számukra is nagy feladatot jelent, hogy ne fásuljanak bele ezekbe a korlátokba, ráadásul még az eszköztárjuk is nyilván sokkal szegényesebb, mint egy felnőtt ember számára.
Én igyekszem mindenben segíteni a gyerekeimet, mert tudom, hogy ha én ennyire nehezen élem meg a jelenlegi időszakot, akkor bizony ez náluk hatványozottabban kell, hogy jelentkezzen. A kislányom például nagyon hiányolja azt, hogy sétáljunk és ha pici apró játékokat is, de tudjon magának választani, amivel aztán egy-két hetet eltölt, hiszen az újdonság erejével hat, ha pedig nagyobb játékot választ magának, akkor akár fél év is eltelik még új dologra vágyik. Nincs agyon kényeztetve a játékokkal, és általában készségfejlesztő dolgokat választ és kap, de megértem, hogy így, hogy másfél éve lassan sehova nem tudtunk menni és szülinapjára is tortát és ruhákat kapott, így már hiányzik neki. De megtaláltam a megfelelő megoldást erre, hiszen a https://leakcioztuk.hu/ oldalon számtalan hihetetlen jó termék található, amit bizony már ő maga is ki tud választani, és így még az élmény is megvan. Jelenleg egy rajztáblát választott, amivel azóta is rengeteget játszik és hihetetlen sokat fejlődött azóta a kézügyessége. Így aztán majdnem minden nap megnézzük ezt az oldalt, és szépen válogat, hogy majd, hogy ha lesz valamilyen alkalom, szülinap vagy névnap, esetleg karácsony, mit is válasszon magának a kis oldalról. A legújabb kedvence még az ügyességét is fejleszti, aminek kifejezetten nagyon örülök.
A kislányom legújabb kedvence Read More »