Az én kedvenc mumusom

Én világ életemben munkavállalóként dolgoztam, általában építkezéseken és az építőipar területén, ahol persze rengeteg mindent megtanultam, és nekem sosem okozott gondot, hogy nem egy irodában ülök, de egy idő után már nagyon zavart a közeg, hiszen sok kolléga elment, a helyére pedig olyan emberek érkeztek, akik nem igazán csapatjátékként tekintettek sem a munkára sem pedig az egyes feladatokra, így pedig nem hogy jól nem éreztem magam egy idő után, hanem bizony nagyon zavart a közeg és mindent megtettem annak érdekében, hogy egy akkora tőkét össze tudjak gyűjteni, hogy saját céget tudjak alapítani, és mint egyéni vállalkozó kezdtem bele nem is olyan régen a feladat önálló megoldásába.

Persze nem tartott sokáig, hogy előtérbe kerüljön, hogy egyrészt nem elég, hogy egyedül dolgozok, kellenének mellém még emberek, akikkel szélesebb körben tudok munkát vállalni, több feladattal, kevesebb időre, és hát ehhez viszont már nem lesz elég az egyéni vállalkozás, ezért cégalapításban kellett gondolkodnom. Nem is volt gond ezzel, hiszen elég sok segítségre számíthattam a családtól, ahol van jogász és közgazdász is, ezért nem kellett tartanom attól, hogy a cégalapítással nehézségek lesznek vagy az igazgatásban nem lesz segítségem, egyetlen feladatra azonban nagyon gyorsan segítő társat kellett találnom, hiszen a munkavédelem sosem volt a kedvencem, és ez cégvezetőként sem változott semmit.

Az a rengeteg jogszabály és rendelkezések, amiből számtalan nem is vonatkozik mindenkire vagy minden vállalkozásra, a rengeteg határidő és a járulékos feladatok számomra követhetetlenek, de hála a jó égnek egy nagyon kedves ismerősöm ajánlásával rátaláltam az activesafety csapatára, akik profik és hihetetlen segítséget nyújtanak a munkavédelem minden terén. Persze nem csak papíron fontos, hogy biztonságban legyünk, hanem a mindennapi munka során is tudni kell, hogy egy-egy balest kapcsán mit tegyünk, hogy viselkedjünk és hogyan óvjuk meg egymás testi épségét a lehető legjobban, ebben pedig jobb segítőnk nem is lehetne mint ez a kis csapat, aki nem csak hasznos, hanem nagyon érdekes munkavédelmi oktatást tart, ami során mindent meg is tanulunk. Így én is maradéktalan nyugodt lehetek, hiszen ha bármilyen probléma felmerülne is gyorsan és hatékonyan elejét tudjuk venni a komolyabb problémáknak.